Összeállítottuk a verseny eredményeit, melyeket az alábbiakban tudtok megtekinteni. Ezúton köszönjük a részvételt a versenyzőknek, a segítséget a pontozóknak és az összes barátunknak aki segített a lebonyolításban. Köszönet a külföldi házisörfőzőknek is, akik színesítették a mezőnyt és a társaságot. Reméljük
VI. HÁZISÖRFŐZŐK VERSENYE-nevezés
Már csak pár nap maradt a nevezésig. Aki még nem tette meg gyorsan regisztrálja be a söreit a http://competition.elsosor.hu weboldalon, nehogy lemaradjon, mert utána nem lesz módja korrigálni. Amennyiben bármilyen segítségre van szükség, keressen meg minket bátran. Akár emailban, akár
Sörbíráló képzés 2016!
A 2017-es verseny felkészüléshez idén egy ötalkalmas bírálói képzést indítunk. Ennek ismertetőjét az alábbi linken tudjátok letölteni: Bíráló képzés meghívó
2017-es verseny kategóriák – Szavazás
Szeretnénk kikérnénk a véleményeteket a jövő évi kategóriákat illetően. Az alábbi listából válasszátok ki azt a maximum 5 kategóriát, amiben szívesen indulnátok a következő alkalommal. A végleges kategóriák meghatározásánál figyelembe fogjuk venni, melyik kategória mennyire népszerű.
Verseny eredmények – 2016
Itt vannak az eredmények: Schwarzbier Roggen Rauch Mild Gose Gerilla Belgian AIPA
A versenyre a nevezés lezárult.
Sziasztok! A versenyre a nevezés lezárult. Idén is jött szép számmal nevezés, úgyhogy a bírák komoly kihívás elé néznek. Emlékeztetőül a leadási helyek (bővült a lista): Beerodalom Sörszaküzlet 1085 Budapest, Kis Salétrom utca 2. Map Beerodalom SörszaküzletMap
Nevezés időpont módosítás
A kiírással ellentétben a nevezést nem február 1-én kezdjuk meg, hanem előreláthatóan egy héttel később február 8-án. Ennek oka, hogy egy új szoftvert szeretnék használni a regisztráció lebonyolításához, viszont a fejlesztők nem tették lehetővé több nyelv használatát (+keleteurópai karakter készlet!),
V. házisörfőző verseny kiírás
Sziasztok, felkerült a weboldalunkra az idei verseny kiírása: http://www.elsosor.hu/v-hazisorfozok-versenye/
3. Nemzetközi Házisörfőző verseny – Bulgária 2015
A „3. Nemzetközi Házisörfőző verseny – Bulgária 2015” 2015. április 25.-én lesz megtartva Szófiában.
A verseny a „Halbite” brewpub-ban lesz. Cím: 13 Tri ushi Street ( 42°41’44.04″N, 23°19’0.64″E)
A következő kategóriákkal lehet indulni:
2015 Horvátország
Mead és Braggot kivételével minden BJCP 2008-szerinti stílust elfogadnak, de azok nem készülhetnek sűrítményből. Fekete IPA-t is lehet nevezni, amely kategóriának a leírását külön megadják majd. Kategóriánként csak egy sör nevezhető, de ezen a kikötésen kívül annyi sör nevezhetsz, amennyit
2016. évi verseny kategóriák
Sziasztok! A 2016-os verseny kategóriái a következők lesznek: 4C Schwarzbier 11A Mild 15D Rozssör 14B AIPA 22A Klasszikus füstös sör 18 Belga +1 Gerilla sör Mint látjátok ismét lesz IPA, ami minden évben a legtöbb nevezést adja. Idén is
Verseny előadások
Az alábbi linkeken tudjátok letölteni a verseny előadás anyagait: 11:00 A verseny lebonyolítása – Krulis 12:00 Sörgasztronómia otthon – Pif 13:00 Kontrollált erjesztés – Wrie 14.00 Sörkészítés KEG alapon – Syandras
Vasárnapi program
A tegnapi nappal bezárólag 263 sörünk érkezett be. Ezzel hivatalosan lezártuk további sörök érkezését. A mennyiség miatt kénytelenek voltunk szombaton is bírálni. Az AIPA és RIS kategóriák előzetesen elbíráltuk. A két kategória végső helyezéseit vasárnap fogjuk eldönteni. Vasárnap a bírálatok
Előadások a versenyen
A korábbi évekhez hasonlóan idén is szeretnénk lekötni a lelkes közönség figyelmét a sörhöz, sörfőzéshez kapcsolódó előadásokkal. Ezek rendszerint rövid (~15 perces) kis prezentációk. A végén természetesen lehetőség van ezeket közösen átbeszélni, kérdéseket feltenni. Az előadások a következő időpontokban lesznek
Nevezés a IV. házisörfőzők versenyére
Néhány további információ a nevezéssel kapcsolatban: Online nevezés: http://reg.elsosor.hu Ezen az oldalon fogadjuk a házisörfőző versenyre való regisztrációkat. A nevezéseket március 1-ig lehet rögzíteni, ezután a regisztrációs oldalt zárjuk. Leadási időszak: március 6-13. – BeerOdalom; 1085 Budapest, Kis
2015-ben is lesz házisörfőzők versenye Magyarországon!
Az idei verseny a terveinknek megfelelően alakult. Szép számmal voltak jelentkezők, akik a sörüket megmérettették valamely kategóriában és újításként indítottunk egy kisüzemi kategóriát is.
Az eredményeket már korábban ismertettük, az idei Grand Champion, aki a vándorkupát is elragadta, aki egész évben viselheti a legjobb magyar házisörfőző címet: Kelemen Ottó.
Egyesületi kedvezmény
Nagy örömünkre szolgál, hogy egyre több helyen fogadják el az egyesületi tagkártyát. Terveink szerint az elfogadó helyek számát folyamatosan fogjuk bővíteni, a legfrissebb listát az oldalsó ablakban találjátok meg. Jelenleg mindenhol 10% kedvezményre jogosult az, aki az egyesületi kártyát felmutatja.
Második nemzetközi házisörfőző verseny – Bulgaria 2014
Second International Homebrew Competition – Bulgaria 2014 Rules and Regulations 1.Second International Homebrew Competition – Bulgaria -2014 , is organized by Bulgarian Homebrewers Association The competition will be held on 25.07.2014 , Sofia, in Brewbar “Halbite”,Cherkovna str.,41 Any issues with
Harmadik nemzetközi házisörfőző verseny – Horvátország
Third Croatian International Homebrew Competition.
Rules:
1. All BJCP categories will be accepted except meads and braggots. Only grain based beers.
We will also accept Black IPAs. Black IPA category description will be supplied
separately.
Idén először kisüzemi kategória a versenyen
Idén először, hagyományteremtés céljából a versenyen indítottunk egy kisüzemi kategóriát is. Szeretnénk a mi versenyünkön teret adni a kisüzemiek kreativitásának. A pontozás menete náluk is ugyanaz, mint a házi söröknél. Idén igyekeztünk úgy kiválasztani a bírálókat, hogy ne ismerhessék, ne